Translate

2012. október 26., péntek

Nem elég óvatosan...

Az egyik ÉK-i tájegység Facebookos (FB) oldalánál jártam a következő képpen. Érdekes tájfotókat látván kedvet kaptam volna magam is feltölteni párat az enyémekből. De, nem lehetett. Így egy megjegyzésben szóvá is tettem, mire sec perc alatt kaptam egy üzenetet, hogy el van intézve, és tölthetk mostantól kezdve.
Szóba került, hogy akár albumot is nyithatnék, de csak körülményesen. Mondom, ha kapnék "admin" jogot, nem lenne benne semmi csavar. De, ez így még sem jó, mert...... Azonban, van egy másik lapja is a hölgynek, nevezzük csak "Zs"-nek, aminél ez nem jelentene gondot. Ez a "Lap", egy É-Ny-i városunk-Hegyalja névvel szerepel a FB-on, ahol azon nyomban, nem kis csodélkozásomra admin jogot kaptam. Sürgettek is, hogy kezdhetem is a feltöltést, de izibe...
Fel is löktem egy friss várdai albumomat, annak rendje és módja szerint, és mondom ZS-nek, mondjon véleményt, milyennek találja a fotókat.
Na, aztán megkaptam....
Ez így sok,
nem eléggé kiválogatott,
Ez így, ez úgy,
Rajta van a helyi bolt is, és még a kuka is látszik rajta,
Nem eléggé figyelem felhívó,
A szobrokat közről ne!,
Meg még, isten tuggya miket kifogásolt, csak úgy exhas...
Ja, és még azt is mondt, ha gondom van a leírások megfogalmzásával, segít nekem..
Te jó ég, még fogalmazni sem tudok!,
Ilyeneket kérdezett még:
Szoktam e szerkesztőt használni, és még ecsetelte is milyen funkciókra gondolt itt,
- Mit mondjak, ennyit néz ki valaki a fotóimból, nem látja rajta a munkát, mert bizony, nem szerénytelenűl, de kényes vagyok a minőségre. Nem véletlenül fotózok nyers formátumban (CR2) és nem kis időráfordítással szerkesztem ebben a speciális szerkesztőben és konvertálom fogyasztható "jpg" , igaz, a minőség miatt, csak nagyon kis mértékben tömörített formára.
-Állítólag rajztanár, és ehhez, főleg a látásmódhoz nagyon ért. Ezt én  nem is vonnám kétségbe, mert erre semmi alapom nincs.
- Szóval kikértem magamnak, a dolgot, (lehet, hogy nem kellett volna) úgy több évi fotózási tapasztalattal, kb. 100.000 fotóval mögöttem, kicsit sértőnek találtam, hogy ennyire, és ilyen  kezdőnek néztek. Lehet, hogy "vérprofi"-val volt dolgom? Ezt az oldal fotóból nem tudtam egyértelműen eldönteni!
- Őszintén szólva, azért abban láttam részéről némi igazságot, hogy adhattam volna az albumhoz magyarázó leírást, és kicsit jobban megszelegtálom a fotókat mielőtt feltöltöm, de csak ennyiben!
- Aztán kaptam egy hoszabb kioktatást, egy újabb üzenetben, hogy ez az oldal nem az a közönséges FB. oldal, ahova csak úgy töltögetünk akármiket. Mert, akárkinek lehet, ma akármilyen gépe is ..., és azt gondolják magukról  hogy, pedig nem! És itt mindenki szórja a rosszabbnál rosszab fotókra a szupejelzőket, lájkok garmadáját. Na nem pont ezekkel a szavakkal, de lényegileg ülnek. Blablabla......
- Én persze, zsigerből kitöröltem az albumomat, gondoltam alszok rá egyet mert már késő este volt, és másnap meglátom, a hogyan továbbot. De reggelre meár meg is vonta az "admin" jogot, így ha véletlenül meggondoltam volna magamat, akkor sem lett volna módom a fotók feltöltéséhez.
- Hát kellet ez nekem? Mikor ezer, és ezer tárhelymen kismillió albumom lehet?  Na, ezért voltam én óvatlan a dologban, mert azt hittem, a szokásos barátsággal mennek majd a dolgok....
-Mer, ha azt mondja az elején, hogy ezt-meg ezt lehet, így és így, nem fordult volna elő a galiba.
-Ja, még reggel egy sajnálkozó hangvételő egysorossal köszöntünk el egymástól...

Hát így jártam én az óvatlanságommal!

11 megjegyzés:

  1. Tulajdonképpen, nincs rossz dolgom, egészen jól megvagyok itt magammal magamban. Azt nem tudnám megmondani, jó e vagy rossz, hogy nincsenek olvasóim. Igazából, nem sok embert érdekli a másik sorsa, napi nyavalygása. Esetleg, van pár ember, ki rendre hozzászól, blogbejegyzésről blogbejegyzésre, és szól pár szót, netán pár mondatot is. Talán, nem is szeretném igazából, hogy udvariassági gesztusok alanya és tárgya legyek valójában. Volt benne részem azelőtt, és bizony bele is untam. Ettől függetlenül, fogok irogatni ide is, csak úgy....

    VálaszTörlés
  2. Nem is jó valamibe beleunni. Ha csak úgy írogatsz, az is jó, de csak akkor tedd, ha van kedved hozzá.
    Eszembe jutott most ez!
    Tudod, mikor először töltöttem fel képeket a Picasara meglepődtem. Azt hittem én ott csal képeket tárolni tudok, aztán jöttek sorra a vélemények, a kommentek. Azt sem tudtam mire megy ki a játék.
    Direkt üdítő volt, ha nem a képeimről írt valaki, hanem az aszociáiról vagy éppen poénkodott.
    Mivel én csak úgy akarok képeket csinálni, hogy emlékeket gyártsak, de valójában a fotózáshoz nem értek, elbizonytalanodtam, és el is hagytam a terepet.
    Képek tárolására használható a Picasa, de lezárva!:-)))

    VálaszTörlés
  3. Én hónapokig voltam egyedül egy blogomban, és nem zavart. Persze neked kell a társaság, de csak akkor jönnek, ha te is mész. Most nem magamra gondolok, hanem általában, ha látogatsz blogokat, akkor viszont látogatnak, és szép lassan felfedeznek.
    Öreg motoros vagy te már a szakmában, úgyis tudod ezt!:-)

    VálaszTörlés
  4. Tudod Lacikám, hányszor olvastam végig ezt a kis "csalódásodat", de ennyi udvariatlanságra nem találtam szavakat. Azaz találtam, de leirni nem mertem, nem nyiltba való lett volna. Hiába na, vannak ilyen emberek is, ne törödj vele, jól tetted, hogy otthagytad, és finoman azért volt egy-két szavad. Nekem az a véleményem, hogy ha valaki segiteni akar a másiknak azt elfogadja az ember, de csak akkor, ha nem kioktatás szerü, érezhette az illető, hogy nem vagy kezdő, a képeidről nem is beszélve. Szerint aki nem értett hozzá, az a másik fél volt!

    Kérlek irjad csak a blogodat, reggel igaz egy "másik" helyen kezdek, mert oda ugy járok, mintha haza mennék, utána meg jövök ide, de sajnos keveset irsz. Ha pár sorral jelzed, hogy jól telt a napod, vagy jól aludtál, az is elég, majd ha több mondani valód lesz akkor bővebben irsz. Évának igaza van, látogatni kell a partnereket és meglátod visszalátogatnak, be fog ez indulni meglátod. Reggel jövök, legyetek jók!

    VálaszTörlés
  5. Aranyosak vagytok, Drága Barátaim, Évike és Zsóka. A posztot, az óvatatlanságom történetéreől, nem az elkeseredés szülte leginkább, hanem az értetlenség, a csodálkozás. Azért, azóta is van bennem elvarratlan szál ez ügyben, mert eredendően inkább a jót tételezem fel az emberekről még ma is, hogy hátha nem is akartak megbántani, csak félreértettük egymást. Tulajdonképpen én kértem Zs-t, hogy mondjon kritikát a fotókról, azt gondolván, hogy témabeli rendezetlensége ellenére lát benne értéket, és ő ezt komolyan is vette, már miért is ne, a maga lásmódjában ítélt, igaz a felszín alapján. Na mindegy is ez már, ez a tavaji hó volt a ma állása szerint. Évikém, pontosan tudod, hogy tudom.... :)) Látogatni, több helyen, és belebonyolódni ismeretlen emberekbe, sok ma már nekem. a fotózás, mint olyan, teljesen leköti a fölös időmet, illetve, annak jó részét. Írtam már, a munka java a feldolgozással kezdődik, ami, mint ti is tudjátok időigényes huncuttság. Talán, nem is kéne erre ennyi időt szánnom, mert az eredményeken nem mindig látszik meg a belefecséreltidő. Szóval, csak úgy, ritkán bimbózó, esetleges agymenéseim késztetéseként fogok írni eztán is csip-csup dolgimról, netán sérelmeimről. Ha, Ti ketten elolvassátok néha, és még pár sort is vettek rám, istenucse, már boldog leszek! :)) Látom, Éviké lubickol az olvasói imádatáben, biztosan lélekemelő érzés ez... Én, nem akarok ilyen neépszerű lenni már, csak kikotyogom magamból az esedékest és ettől is jobban érzem már magam, ha ti is rámnyitjátok néha az ajtót! Évikét látogatom, ha szépre áhítom, van még egy régi új blogkapcsolatom, és picasaismeretségem, az Adelid utazásai képében és személyében. Jól ír, csak nekem kicsit hosszú, és a leírások kicsit szakmainak tűnnek. Csábít az olvasására, de nehezemre esik a hosszú hegymenet... Azért próbálkozom, mert a barátság azért kötelez, és én azért szeretnék úriembernek látszani! :))) ***Zsókám, Te miért nem írsz blogbejegyzséseket, mikor lenne miről, és a stílusod is pallérozott! Én mondom a hosszú írás átkos visszahúzását, és én írok itt is parttalanul, fecsegve! Na pá nektek, gyertek, mert szeretlek benneteket, mint annakidején is a tanyán! :))

    VálaszTörlés
  6. Na, most népszerűségben lubickolásról annyit írnék, hogy megvan az előnye és hátránya is, ha egyáltalán van ilyen.Nem is nagyon tud az ember mit kezdeni a dicsérettel, csak hárít, meg ilyenek jönnek ki belőle.Mert mindenki saját maga van tisztában a hibáival.
    El akarom kerülni a megfelelni vágyást, szeretnék önmagam maradni. Van ám a sok látogatónak, és viszont látogatásoknak "veszélye", éppen most gondolkozom azon kellene egy új blogot nyitnom, ahol egyedül vagyok, és csak úgy magamnak motyogok akkor és amit akarok. Nem véletlenül írtam ám, hogy nem zavart egy korábbi blogban az egyedüllét...
    Aztán ha már sok az egyedüllét, csak el kell kezdeni látogatni blogokat, és elszáll azonnal az egyedüllét. Erőltetni ismeretségeket pedig nem muszáj, aki marad úgyis megmarad,ha megvan a közös hullámhossz. Ez kiderül!
    Zsókám csinálhatnál egy blogot te is, papa a számból vette ki a szót, mert ő olyan bölcs, hogy csak na!:-)
    Azt hiszem mindnyájan "tanyasi egyszerűségünkben" lubickolunk szívesen barátok között. Most megmondtam!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okosan és szépen is írsz Évikém, nem kell hárítanod, és szerénykedned sem. Mindnyájunknak vannak olyan periódusai, amikor legszívesebben bezárkótna a maga elefántcsont tornyába, és ot gubbasztana az idők végéig is. Ahogy írod, semmit nem szabad erőltetni, mert akkor már, nem az ami! Azt sem kell ragozni, gondolataink régtől erősítik egymást. Na, hogy is mondják ezt a fizikában? Fejem, mint a szita! :)) ...na meg van, koherensek! :)) Zsóka nénje szabódik, hogy nem szívesen traktálna a súlyos terhekkel átszőtt családi dolgaival. Meg is értem, de azért a közeli barátoknak csak tudni kell erről is valamennyit. Én, azt javasolnám, írjon akkor arról, amit legjobban szeret, akár , régi kedves emlékeiről is. Na, a megjegyzésed utolsó mondatát, nagyon vártam már, jó hogy megmondtad! :))

      Törlés
  7. Néha meg össze- visszakalapálok, ilyeneket, hogy: "aszociáiról" , még szerencse, hogy ti értitek, hogy: "asszociációiról".
    Én megértem, hogy akik magyarul akarnak tanulni a toldalékolás kacifántossága miatt esetleg feladják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen elasszocilódott dolgokat mindannyian megejtünk, ha igyekszünk, kevés az időnk, és a gondolataink is hevesebbek, mint egyébként kéne. Már közbevetettem fentebb is, ez a rendszer furcsán botlik az írásunk során, a kurzorunk a helyéről elsurran visszafelé, valahová a már megírt szavakba vágva folytaódik, mit lejjebb írtál... Nálatok nincs ilyen? Már, a double click nevű ártószándékú féregre is gyanakodom, mivel, a bal egérgombomra duplán reagál és már meg is nyitja, amire rámutattam. Hiába irtom, mindig ugyanaz egy jó idő óta. Így is lehet boldogulni, de az ember eszi a kefét, mikor nem kéne is...

      Törlés
  8. Szép jó reggelt mindnyájunknak! ..."istenucccse" boldog lehetsz, mert két hűséges barátosnéd itt volt, itt van. Azzal a hp-val (bocsi) meg ne foglalkozzál már! Most legalább látod, hogy "járt utat, járatlanért ne add!"
    Évikém, Lacikám nem először kéritek, hogy irjak én is blogot. Nagyon szivesen megtenném, de tudjátok, hogy velem jóformán semmi nem történik, évek óta a négy fal között vagyok, betegségem miatt. Aztán a sok lelki fájdalomról már nem is beszélek, talán már egy kicsit csendesednek a hullámok körülöttem, de a Férjemen kivül, a családom érzéketlenségét nagyon nehezen viselem. Csak fájdalmas dolgokról tudnák irni,amit egyszerüen meg sem próbálok, mert annyira hihetetlen, hogy szinte magam is ugy gondolom néha, csak álmodok. Azt ember el sem hinné, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, éppen ezért nem is próbálkozom.
    Én is ugy vagyok vele, hogy most már két helyre is jöhetek, ahol sok szépet, emberséget, unokák helyett, igaz unokákat látok, és ez egy kicsit pótolja azt amit el vett tőlem az élet. Nagyon nehezen tudok beletörődni, mert én otthonról nem ezt hoztam magammal, csupa szeretet, törődés volt körülöttem, én ezt próbáltam tovább adni, de sajnos igény az nem volt rá. Ezért aztán oda megyek ahol ezt megkapom. Szóval ennyi az én kis "blogom", jó itt lenni!
    Igazad adok Évikének, még jelszónak is elmegy: "tanyasi egyszerüségünkben lubickolkjunk" csak együtt!!!!:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ígaz, már késő este van Zsókám, de ilyenkor tudok nyugodtan írni, mikor már mindenki elrakta magát. Köszi a tanácsodat, már nem is gondolok a dologra, így már távolabbról jóval bagatellebbnek tűnik, mit nemrég még heygnyinek láttam. Jó, hogy jössz, és ahogy írod is, itt jól érzed magad nálunk! Még jó, hiszen itthon vagy a tanyánkon belül, ahogy nem is olyan rég volt, sokszor eszembe is jut, lehet ezeket elfelejteni!? :)) Azt, nem hiszem, hogy veled "semmi sem történik"! Vannak emlékeim a privát a korábbi privát beszámolódból, és meg is értem, hogy nagyon mély seb ez neked. Nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy írj a fiatal kori élményeidről, netán kalandjaidról, mert biztosan szép számmal van ilyen... Ne gondold, hogy a látszólag idilli környezetben is ne lennének mélyenszántó problémák, vannak,nálunk is voltak, de hálistennek, úgy érzem rendben vagyunk. Szóval, érdekes lenne olvasni a fiatalkori visszaemlékezéseidet! Na, nem naponta gondoltam, ahogy neked jó, ahogy jön... :) Már többször gondoltam arra, ugyan mi is köt bennünket össze, hogy mindig visszatalálunk a kályhához, ahonnan elindultunk, vagy annak környékére is? Nem tudnám pontosan a választ, de a katonai láncszem biztosan benne van. A férjed is az volt, Évike édesapja is és magam szerénysége is afféle. De, segítsetek, hátha Ti másként látjátok, meg a női megérzések sokkal finomabbak is mint, a 3 az 1-ben férfipótléknak itt! :)))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...