Translate

2012. október 31., szerda

Link Within

Kérdezném a tanya lakóközösségét, ki tudna segíteni a Linkwithin plugin ügyében. Látom, Pipitérkénél ott vírítanak a blogbejegyzései alján a más blogbejegyzéseire utaló kis blog ikonocskák, mint hivatkozások. Rendszerint 3, de akár lehetne több is, kinek-kinek a vérmérsékletét tekintve. Gondoltam én, tanyalakó, hogy felugrék a nemes hunlapra, osztánn, kitőttöm amit ki köll, és máris kapom a kis beépülő modult. De, nem így vala a dolog mikéntje, ahogy én azt eccerű eszemben kigondútam... Mert, a küldő gomb, pirosra vált, és nem küldi, mit kéne neki. Aszongya az üzenet, hogy zárt blogra ez nem alkalmazható! ??? Kérdem én a kedvenc verágomtúl, hogy miként mesterkedte be e dógot, űhozzájja? Várja az okos tanácsotaz egykori kalapos-bajcos tanyagzda: Lajos

2012. október 29., hétfő

Őszi szünet

Aprajafalva, aki mára már nem is az, tegnap jöttek meg Kaposvárra,  a másik  nagyszülőkhöz. Ma, Izuska, megkímélve engem a gépmenettől, elhozta őket délután hozzánk. Panika, és Balázs,már délelőtt itt voltak, és egyfolytában csak az unokatesókat óhajtották. Ebéd után  kiálltak már az ablakba és erkélyajtóhoz várni őket. Hiába mondtuk el tucatszor, hogy majd csak 3-kor jönnek, hasztalan volt. Csak vártak, és kérdeztek tovább. Na volt is nagy ujjongás mikor belökték  a kinti kapuajtót, nem bírtak magukkal. ezek a legszebb pillanatok, mikor megjönnek, és sugárzik róluk az öröm, és látszik a boldogságuk is. Pillanatok alatt padlóra küldték a rendet, ki-ki elfoglalta kedven helyét, és médiumát a számítógépek mellett. Tíz perc után, már úgy tünt, el se mentek a nyáron! :)) Erik is nőtt és Beni is méghozzá látványosan. ***Nálatok nem ugrik el a kurzor néha más helyekre, mikor gépelitek a szöveget.? Megérem mindig kivagdosni, és a helyére illeszteni az elszaladt mondatrészeket! *** Erik, rám vágott, vagy egy centit a nyár óta, Beninek van még behozni valója etéren. Encike, azt hiszem elérte nagyjából a felnőtt magasságát, ős em lesz magas növésű, ami egy hölgynél, nem éppen hátrány, ha nem akar manökken lenni, már pedig ő nem akar... Júlia meghozta a gitárját, amit szeptemberben kapott a szüleitől. Egészen szépen penget már egyszerű kis dallamsorokat. Boldog tőle, és mi is, hogy kedve van hozzá. Encikém, gimibe jár, és nagyon komolyan veszi, szorgalmasan készül mindig. Erik, jó fejű, főleg a reál tárgyakat szereti, matekból stabilan tartja az 5-öst. Beni is jól tanul, értelmes fiú. Júlia, szintén nagyon céltudaatos és szorgalmas kislány. Balázs is okos, csak kicsit lassú. Majd Panni teljesen viszi a prímet a környezetében. Csak úgy süt a tekintete, és sugárzik belőle az értelem. Bazsi, úszik is és cselgáncsra is jár, amit nem hagyna abba semmiért.
Most jól elkacskaringóztam, de üsse kavics. A fiúk késő estig számítógépeztek, Panni és Júlia fent játszottak egyfolytában. Enci kicsit Tv-zett, de olvasott is. Olvasni szert, és ennek is nagyon örülök, mert a későbbiekben, nagyon sokat fog belőle hasznosítani, ha így marad.
Már mindenki javában alszik. Reggel aztán majd, nem hagynak aludni, korán elkezdődik a nyüzsi e kis lakólunkban. Sajna, alig lesznek itt, mert van egy kis közbeeső programjuk is itt somogyban, és aztán már mennek is haza. Azt mondják, a jóból kicsi is elég! :))













2012. október 26., péntek

Nem elég óvatosan...

Az egyik ÉK-i tájegység Facebookos (FB) oldalánál jártam a következő képpen. Érdekes tájfotókat látván kedvet kaptam volna magam is feltölteni párat az enyémekből. De, nem lehetett. Így egy megjegyzésben szóvá is tettem, mire sec perc alatt kaptam egy üzenetet, hogy el van intézve, és tölthetk mostantól kezdve.
Szóba került, hogy akár albumot is nyithatnék, de csak körülményesen. Mondom, ha kapnék "admin" jogot, nem lenne benne semmi csavar. De, ez így még sem jó, mert...... Azonban, van egy másik lapja is a hölgynek, nevezzük csak "Zs"-nek, aminél ez nem jelentene gondot. Ez a "Lap", egy É-Ny-i városunk-Hegyalja névvel szerepel a FB-on, ahol azon nyomban, nem kis csodélkozásomra admin jogot kaptam. Sürgettek is, hogy kezdhetem is a feltöltést, de izibe...
Fel is löktem egy friss várdai albumomat, annak rendje és módja szerint, és mondom ZS-nek, mondjon véleményt, milyennek találja a fotókat.
Na, aztán megkaptam....
Ez így sok,
nem eléggé kiválogatott,
Ez így, ez úgy,
Rajta van a helyi bolt is, és még a kuka is látszik rajta,
Nem eléggé figyelem felhívó,
A szobrokat közről ne!,
Meg még, isten tuggya miket kifogásolt, csak úgy exhas...
Ja, és még azt is mondt, ha gondom van a leírások megfogalmzásával, segít nekem..
Te jó ég, még fogalmazni sem tudok!,
Ilyeneket kérdezett még:
Szoktam e szerkesztőt használni, és még ecsetelte is milyen funkciókra gondolt itt,
- Mit mondjak, ennyit néz ki valaki a fotóimból, nem látja rajta a munkát, mert bizony, nem szerénytelenűl, de kényes vagyok a minőségre. Nem véletlenül fotózok nyers formátumban (CR2) és nem kis időráfordítással szerkesztem ebben a speciális szerkesztőben és konvertálom fogyasztható "jpg" , igaz, a minőség miatt, csak nagyon kis mértékben tömörített formára.
-Állítólag rajztanár, és ehhez, főleg a látásmódhoz nagyon ért. Ezt én  nem is vonnám kétségbe, mert erre semmi alapom nincs.
- Szóval kikértem magamnak, a dolgot, (lehet, hogy nem kellett volna) úgy több évi fotózási tapasztalattal, kb. 100.000 fotóval mögöttem, kicsit sértőnek találtam, hogy ennyire, és ilyen  kezdőnek néztek. Lehet, hogy "vérprofi"-val volt dolgom? Ezt az oldal fotóból nem tudtam egyértelműen eldönteni!
- Őszintén szólva, azért abban láttam részéről némi igazságot, hogy adhattam volna az albumhoz magyarázó leírást, és kicsit jobban megszelegtálom a fotókat mielőtt feltöltöm, de csak ennyiben!
- Aztán kaptam egy hoszabb kioktatást, egy újabb üzenetben, hogy ez az oldal nem az a közönséges FB. oldal, ahova csak úgy töltögetünk akármiket. Mert, akárkinek lehet, ma akármilyen gépe is ..., és azt gondolják magukról  hogy, pedig nem! És itt mindenki szórja a rosszabbnál rosszab fotókra a szupejelzőket, lájkok garmadáját. Na nem pont ezekkel a szavakkal, de lényegileg ülnek. Blablabla......
- Én persze, zsigerből kitöröltem az albumomat, gondoltam alszok rá egyet mert már késő este volt, és másnap meglátom, a hogyan továbbot. De reggelre meár meg is vonta az "admin" jogot, így ha véletlenül meggondoltam volna magamat, akkor sem lett volna módom a fotók feltöltéséhez.
- Hát kellet ez nekem? Mikor ezer, és ezer tárhelymen kismillió albumom lehet?  Na, ezért voltam én óvatlan a dologban, mert azt hittem, a szokásos barátsággal mennek majd a dolgok....
-Mer, ha azt mondja az elején, hogy ezt-meg ezt lehet, így és így, nem fordult volna elő a galiba.
-Ja, még reggel egy sajnálkozó hangvételő egysorossal köszöntünk el egymástól...

Hát így jártam én az óvatlanságommal!

2012. október 21., vasárnap

Fotópályázat



A Sonline.hu , a Somogy Temetkezési kft-vel együtt, fotópályázatot hirdetett "Temetőink üzenete" címmel. Tegnap, a gyerekekkel játszótéren voltunk, így visszafelé jövet, alkalmam adódott néhány felvétel elkészítésére. Balázs, szintén készített néhányat a témában, és nem is rosszakat. Emailban való beküldésről szólt a kíírás, de én nem vagyok hajlandó 10 db., eléggé terjedelmes méretű jpg képet csatolni levélbe. Úgy döntöttem a SkyDrive-ra feltöltöm őket és megosztom a sonline@sonline.hu -val. Amelyik, bele esik a pixisükbe, majd azt letöltik, aztán bakfitty! Lehet, hogy jobbak is lehettek volna, de én nem vagyok hajlandó, még a pályázat kedvéért sem túlbuzogni magamat. Megint más, ha saját magamnak technikázok, akár a végletekig is. Úgy sem díjazza senki a belekeccselt energiát.


2012. október 18., csütörtök

Perfspot.com - paparigo's photos



Perfspot.com - paparigo fotói 2010-ből

Rátaláltam egy jó ideje nem használt portálomra, a PerfSpot.com-ra . Gondoltam, ha már itt jártam, hozok némi ízelítőt a helyről. Igaz, itt sem alkottam maradandót, mint ahogy az egyéb többiben sem...  Mindenesetre a nyilvános linket befűztem ide a fő oldal jobb oldalára a kedvelt linkek közé. Még mindig könnyebb elérni itt a fotókat, mint DVD-n tárolni, és hosszas szenvedés árán betölteni vissza a gépre, ha meg akarom nézni őket. Igaz, ha a Picasa programmal írom ki dia formájában, akkor ez az idő rövidebb, de a fotók mérete, és minősége megsínyli kicsit. Szóval, örök kísérletezgetés az életem! :)

2012. október 16., kedd

Indafotó


 Egy HTLM kódcsoportot szúrtam be ide, a tihanyi kiránduláson készített, indafotó képeiből összeállított képgyűjteményből. Sajnos a fotókat nem rendezte sorba, van benne összevisszaság. Az indának egészen jó fotó rendszerező és válogató képességei vannak.

indafotó

Egy kedves emlék

2011. Szilvesztere

Az este töltöttem fel a BigPapa Google + oldala videóihoz. Alig egy éve csupán, és mégis, egy távolabbi időkép szeleteként jelenik meg előttem, mint olyan emlék, amit őriznem kell. Tudom, másnak csak egy családi videócska, hiszen a szereplők, nem kötődnek személyesen hozzájuk, esetleg, kik korábbról is ismertek, az előéletem részeként, találkozhattak velük akkori megjelenésükben. Kár lenne veszni hagyni az ilyen emlékeket, ezért is törekszem, ahova csak tudom feltölteni őket, hátha valahol "időtállóan" meg is maradnak!
















2012. október 15., hétfő

Ez a NODE, nem az a NODE

Túl szép is lett volna, hogy igaz legyen! Felkínálják az ingyenes kezdő tárhelyet, nagyon jól használható weblap alakító eszközökkel, de azt nem mondják, hogy az a 100 MB semmire nem elég. alig töltöttem fel fotókat két albumba, és már, majd 70 MB-nál tartok...
Ki van ez találva, mint a beetetés. Kóstolgasd csak kis-pajtás, és ha ráharapsz a dologra, nem bírod megállni, hogy ne kérjed a kibővítést némi aprópénz fejében. Tudtam, hogy ez a kapacitás kevés, de, hogy ilyen hamar a seggére verek, azt azért nem hittem volna!
Nem mondom, ha én lennék a Csekonicsok valamelyik rokona, tán még vállalnék is egy ilyen kis plusz költséget a lelki üdvösségemért. Majdnem biztos, hogy ez a nagy nekilelkesedésem, csendes visszakozásba, lecsengésbe torkollik hamarosan. Persze, nem először, volt már ilyen pár eddigi netes, közösségis előéletemben...
Tehát, ez itt a Bloggerjeim egyike, a Placiblog, marad az alaptanyám, tanyánk! :)) Ott van még a Wordpress. COM, ahová a Windows Live-os  kis meleg-füstös putrinkból kiköltöztettek bennünket. Ez sem rossz, de itt is mindig ott a figyelmeztetés a PRO változatra való ösztökéléshez!
Már, régtől ezt gondolom, hegy előbb, vagy utóbb, ez lesz a vége minden ilyen kedvezményes, vagy ingyenes tárhelynek. Feltöltjük a rengeteg fotónkat, felviszünk ezt azt még, és sajnáljuk, ha veszendőbe kéne mennie, mert nem regisztrálunk pénzesre. Hát ez lesz a szomorú jövőnk. Isten adja, hogy tévedjek!


2012. október 14., vasárnap

Hiper

Ti, nem vagytok az év bizonyos szűk időszakaiban  úgy, hogy majd szét vet benneteket a hiperaktivitás?
Lehet, én éppen, most vagyok ott... Ilyenkor, egész nap, egyfolytában tudnék írni, főleg, ha lenne is kinek. :)) Persze, reményeim szerint, hamarosan leszünk még páran itt, és ha nem is a régi, néha már rakéta hajtású sebességű, de ráérősebb, szemlélődőbb  nyugalommal folytatni tudjuk, amit egykoron oly könnyen elkótyavetyéltünk. Hogy miért, mi okból, ezt inkább hagyjuk is... Jól esne ismét egy kellemes baráti társaság, aki, ha ideje és egészsége engedi, ráér megpihenni egy-egy bejegyzés kispadján a blogbejárat kapuja előtt és  innen rácsodálkozni közös dolgainkra.

Az új dolgok kísértése

Ismerőseim, barátaim már jól tudják rólam, hogy nem tudok ellenállni az új dolgok kísértésének. Ha, egyszer meglátok egy új alkalmazási lehetőséget, m int egy kisgyerek, mikor új játékot pillant meg, elvarázsolódik, és attól kezdve nem tud ellenállni a csábításnak, amíg meg nem kapja, szerzi azt. Most is így voltam evvel a dologgal az e. Blogger Google + alkalmazás kiterjesztésével. Aztán, mindig utólag derül ki, hogy csak egy újabb, sarokba dobott játék lesz belőle egy idő után. De, mit ér az élet, az új dolgok varázsa nélkül. Még mindig a fán laknánk és ugatás szerű hangokkal illetnénk éjszakánként a Holdat....
 Gondoltam én balga. naiv lélek, ha egyszer itt a fiókból kikandikálva átlépek egy másik kiterjesztésre, onnan elérem a Big Papa fiókom eddigi köreinek tagjait is, simán, fél kézzel. De, nem így ám, mert mintha a idegen bolygón járnék, újból ki kell halásznom az ismerőseimet a homályosan dzsumbujos tenger habjaiból! Majd csak lesz ebből is énekes halott mondám... Akkor leszek csak igazán meglőve, ha csak a Google + ezen kiterjesztésében résztvevőket érem csak el! Na mindegy, akkor kapjunk bele! Ez lenne az új Gugli+ os izém sokadszorra. Némely barátom, már egyenesen frászt kap tőlem, mikor egy új alkalmazásba invitálom hozzám. Van, ki az állandóságot, változatlanságot tekinti szem előtt, és nagyon nehezen vág bele az új, kevésbé átlátható és helyenként az átmenet, a kísérleti stádium miatt, kissé zavaros dolgokba. Néha , kezdem azt hinni, hogy nem is a tartalomért, hanem az újdonságok izgalmáért ugrabugrálok én oly sokszor! :))
 Tökjó, nem!?

2012. október 13., szombat

Tegnap még...

Tegnap még hospitáltam, minden bajom volt, de már szerencsére, eddig úgy néz ki, sem nem lesz lázam, sem kutyamód levert nem leszek. A tegnapi nap is úgy indult, hogy elmúlt az esti rossz közérzetem, hidegrázásom. Piacra mentünk ,mézért, mangalica zsírért, árvácska és saláta palántáért, na és némi gyümölcsér, mert anélkül nem élet az élet vitaminiában. A piacról menet betértünk pénzt költeni két multihoz is. Egyikhez azért, mert ez olcsóbb és jobb, a másikhoz meg, mert az olcsóbb. Nem szeretem a boltozást, azt hiszem, ilyenkor látszik is rajtam, nagy nyűg ez nekem. Nem tudom, mit szólnék, ha egyedül kellene csinálnom? Az ember jó dolgában azt sem tudja mi lenne igazán jó neki... Már, hazafelé éreztem, még sem lesz az állapotom egy igazi lakodalmas menet. Estére aztán a szarul létem csak fokozódott, hidegrázás és láz a vége. Tegnap éjszaka aztán, úgy isten igazából kiizzadtam, reggelre minden tapadt-ragadt rajtam. Deee, már sokkal jobban voltam. Végre! Muszáj is volt mert Mamka hivatalos volt Budapestre unoka vigyázóba, mert Mónika továbbképzésen van. Az állomásról hazafelé, már majdnem fütyörésztem. Mielőtt bárki is rosszra gondolna, nem a szalmaság 1 napos gyönyöre hatott rám villanyozólag, hanem , hogy végre vége a dögrovásnak, ahogy életem párja fogalmazott recésen cizellálva Izának telefonon. Szépen, nyugodtan, a magam tempójában telt az egész napom, nem szólt rám a házmester! :) Szerintem, férfitársaim ismerik ezt az érzést! Jóllehet, a női hölgyek sem lehetnek ezzel máskülönben. Iszom a csipke teát, vitaminokat szedek. Iddogálni azért most nem fogok, de majd alkalmasint ezt is pótoljuk! *** Amúgy, a bor előtt szeretek almát enni, nekem valahogyan kihozza a bukéját, az ízek harmóniája jobban érvényesül.

2012. október 11., csütörtök

Rossz közérzet

Ma, szinte egész nap kint dolgozgattunk. Igaz, készítettem pár aktuális őszi  kerti fotót is, de nem tudom, lesz ebből még ma valami. A fő művelet a fűnyírás volt, ily október dereka táji szép verőfényben. Öröm volt dolgozni. azon ritka pillanatok voltak, amikor kimondottan örömmel és jó kedvel toltam a fűnyírgányt. Késő délután tájban végeztünk, kicsit éreztem is a derekamban a munka huzamát. Mamka faleveleket gyűjtött, és rendezgette az udvart nyugovóra téréshez. Az a fűnyírás fenesége, hogy gyűjtőtartályba gyűjtöttem a szép dús és smargad zöld  füvet. Elég gyakran kellett üríteni, vagyis ilyenkor a komposztba hordani. fürdés, vacsora, egy pohár vörösborral leöntve. Igen jól esett, és finom is volt. Aztán, a TV-előtt  két alma elropogtatása volt a műsor. Nem sokra rá iszonyú hasgörcseim támadtak, lehet, hogy az epém? Nagy ritkán produkálok hasonló, múló tüneteket, amelyek elillannak mint a pinty. Most fájt a fejem is és rázott a hideg is. Na, de ilyet! A vérnyomásom is magasabb volt a szokásosnál, és a pulzusom is vagy 92-t szaporázta...  Már, kicsit jobba is érzem magam, ami azt mutatja, hogy készen állok az esti virtuális bevetésre is. szerintem, nagyon betegnek kellene lennem ahhoz, hogy ne üljek ide a "szárító gépem" elé... :)) Elképzelhető, ma, szakítok eddigi esti rutinommal, és már időbe ágyba bújok, Lesz is csodálkozás! :)) A KAVIZ-nek ismét írtam, ismét jött a megnyitás igazolása, de egyéb most sem! Mit képzelnek ezek a szolgáltatók! Akkor sem válaszolnának, ha telefonon keresném meg őket? Nem hiszem. Csak, így írásban, minden ellenőrizhetőbb, ettől fázhatnak! Elképzelhető, hogy a legközelebbi levelemet a Főnöknek címezem, kíváncsi vagyok a továbbiakra.


Kidőlt a labdarózsa bokor, vagy fa a szomszédban. Szeretem az ilyen kuszaságot...


2012. október 9., kedd

Már csak azért...

Már, csak azért is, hogy nehogy már pár nap után ellanyhuljak a kényelem oltárán, juszt is írok pár sort mára is.
A mai fő dolog, Fifike varratszedése volt az állatorvosnál Kaposváron. Szegénykének,  úgy egy hete el kellett távolítani a méhét, mert teljesen gyulladásban volt és fel is volt telve mindennel. Nagyon gyenge volt, lázas is volt, és nem is evett már. És , nem beszélve arról, hogy állandóan takarítani kellett Mamkának utána az előszobát mert hát nyomokat is hagyott maga után gyakorta. Egy szóval kipakolták szegényt, azóta teljesen rendbe jött. Eztán mentünk Panniért az óvodába és hazavittük. Büszke volt rá, hogy a hátsó ülésen Fifike mellett ülhetett és vigyázhatott rá. Imádja az állatokat. Látni kell, ahogy tudja őket gondozni, természetesen és magától értetődően... Iza, otthon várt már bennünket, mivel sajnos, pár hónapja megszűnt a munkahelye és azóta nem tudott még elhelyezkedni. szörnyű, hogy még egyetemi diplomával is ilyen megalázó helyzetben kell lenni. Beadja a jelentkezési papírokat, aztán semmi. Még a végén külföldre kell menniük, hogy megfelelő színvonalon megélhessenek. Hát itt tart az ország ma. Általános kilátástalanság, semmi jövőkép.
Amíg Iza távol volt, elment Balázsért és elvitte a délutáni edzésre, Pannikával játszottunk. Élvezte a kis bestia. Az udvaron áll még a trambulinjuk,  ebbe kellett vele bemásznunk a nagyival együtt és ugrálni mászni, lovagolni, bukfencelnünk és a jó ég tudja mit nem kellett csinálnunk. Már kidöglöttünk rendesen, alig tudtunk kimenekülni, mert elzártra a kijáratot, oda feküdt, hogy ne tudjunk kimenni a ketrecből.


A fotó csak illusztráció, mert most nem fotóztam, aktívan közreműködtem az attrakcióban...

2012. október 8., hétfő

NODE és egyebek...

Nem hiszem, hogy minden áldott nap képes leszek blogbejegyzést írni, de ha lehet törekszem rá. A régi szép idők, kellemes elfoglaltságaihoz, sőt egy kicsit a szórakozásaihoz tartozott. Volt, hogy jó passzban, folyamosra sikeredett, volt, hogy elnémultam jó időre, és sok kihagyás után folytattam, vagy újat kezdtem. Tegnap, a NODE.hu- n regisztráltam ismét, és ott, igaz sablonok segítségével megcsináltam az új Weblapomat, Poldi Weblapja címmel. Igaz, csak 100 MB az ingyenes tárhely, de némi aprópénzért jóval megnövelhető ez. Egészen pofás a dolog, és tetszik is egyenlőre, Ez sem tud sokkal többet, mint pl. a Blogspot, de kicsit mégis más. A cím: http://poldijoe.webnode.hu/   Aztán majd meglátjuk! :))

A tegnap éjszakai viharos, esős idő reggelre lecsendesedett, és kiderült egészen kellemesre az ég is. Túl sok mindent nem csináltam odakint, mert kicsit latyakos is volt, és főleg nem volt hangulatom belekezdeni semmilyen piszmogósabb elfoglaltságba. Mamka a gadrobot rámolta ki fenn az emeleten, vagy 2 zsáknyi ruhát tett b, hogy túladunk rajta majd. Én, többszörös megszakításokkal a webes "ügyeimet" intéztem, és közben, ha szólítottak, mentem és segédkeztem, igaz, csak immel-ámmal a békesség kedvéért. És még a szőnyeget is kiporoltam! :))) Csak említés képpen mondom, levelet írtam a KAVIZ-nek az új vízszolgáltató Kft-nek, a díjak inkasszóval való további rendezése ügyében, amit vissza is igazoltak olvasás szintjén ketten is, hogy olvasták, de válasz, majd! A jogsim lejár hamarosan, megbeszéltem a háziorvossal a vizsgálat idejét szerdára. Holnap elmegyünk Pannikáért az óvodába, és kicsit vele leszünk. Balázsnak, hogy iskolás lett, nagyon megnőttek a kötelezettségei. Már, nem annyira rajong az iskoláért. Izabella hetente hordja úszásra, és újabban cselgáncs-ra is, mert ezekért a küzdősportokért nagyon oda van. Eddig.. :)






2012. október 7., vasárnap

Új blogot nyitottam

Igazából, nem tűztem ki nagy célokat magam elé evvel az új blog megnyitásával, csak úgy gondoltam, legyen egy blogom napi érdekesnek mondható fotók prezentálására, esetlegesen, ha sikerül, kis történetecske, napi esemény, vagy események rögzítésére. Aztán, menet közben meglátom, jó lesz e ez így, vagy koncepciót kell váltanom. Itt a "Poldi"-ban van jó néhány korábbi, vitt, vezetett, vagy félbehagyott kezdeményem is, erős idegzetű látogatók macerálása céljából.

A tegnapi nyárias ősz a mai nappal azt hiszem lezárult, és belezökkenhetünk az ilyenkor szokványos, esős-borongós, széllel bélelt nemszeretem új őszi időszámításba. Persze, azért továbbra is számítok kellemes, derült szép időkre még, mikor jó kint lenni és lehet nyugodtan dolgozgatni is.

Lehet, hogy a kezdődő öregkori demencia tünetei játszanak velem, de sokszor így késő este, gondolkodnom kell, mit is csináltam ma. Ami persze, egy kicsit meg is magyarázható, mert egy nyugdíjasnak nagyon hasonlóak a mindennapjai.

Tegnap rendet tettem a farakás körül, felfűrészeltem a téli begyújtósnak valót, és még tettem vettem apróbb dolgokat.
Délután elmentünk járni egyet a közeli határba csipkebogyó felderítésre, Közben, már miért is ne, fotóztam a tájat a természetet...

A mai napon sem sarkalltam magam túl, összeszedtem az öntöző csöveket, és elraktam őket. Mamka kapálgatott, én eltakarítottam a gazt, amit összegyűjtött. Nem kevésszer  lépegettem be a számítógépemre, többnyire a Facebookot figyelgettem, csak
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...