Translate

2012. október 14., vasárnap

Hiper

Ti, nem vagytok az év bizonyos szűk időszakaiban  úgy, hogy majd szét vet benneteket a hiperaktivitás?
Lehet, én éppen, most vagyok ott... Ilyenkor, egész nap, egyfolytában tudnék írni, főleg, ha lenne is kinek. :)) Persze, reményeim szerint, hamarosan leszünk még páran itt, és ha nem is a régi, néha már rakéta hajtású sebességű, de ráérősebb, szemlélődőbb  nyugalommal folytatni tudjuk, amit egykoron oly könnyen elkótyavetyéltünk. Hogy miért, mi okból, ezt inkább hagyjuk is... Jól esne ismét egy kellemes baráti társaság, aki, ha ideje és egészsége engedi, ráér megpihenni egy-egy bejegyzés kispadján a blogbejárat kapuja előtt és  innen rácsodálkozni közös dolgainkra.

32 megjegyzés:

  1. Hurrrrá Lacikám itt vagyok, irjál csak nyugodtan én olvaslak megigérem. Örülök, hogy rászántad magad, valahogy én is ugy vagyok, hogy mindent unok, a kirakat dolgokat sosem szerettem, inkább most olvasgatni "beszélgetni" lenne kedvem régi barátokkal. Ha befogadsz én jövök. Jó blogolást. Puszi: Zsóka

    VálaszTörlés
  2. Na végre, nagy kő esett le, nem hallottad?! :)) Érdekelne, mi volt a bibi, hogy eddig nem sikeredett a művelet! Mi az hogy befogadlak, neked kötelező lesz itt lenned Bözsém! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nekem, Papa ilyet ne kérdezz, hogy mi volt a bibi? Hát tudom én? Katt ide, katt oda, hasonlitok "VALAKIRE" addig nem nyugszom amig a "titokra" rá nem jövök. Valahogy igy!:)))
      Köszönöm a bizalmat, megszólgálom!

      Törlés
    2. Ne szégyelld Bözsém, mert vagyok így én is párszor! :)) Persze, azért többnyire tudom, mit csinálok! :) Egy jó híradó, mint te is, nyomja, amíg el nem találja! :)) Ne köszönd, mert itt, mindeggyőnk rászolgált már a másiknál erre! :))

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Szia Évikém!!!!!! Mertem remélni, hogy itt biztos összetalálkozunk. Örülök, hogy a régiek azért emlékeznek egymásra. De miket irok, hát lehet bennünket elfelejteni??? Ugye nem???!!! Puszillak régi barátsággal!

      Törlés
    2. Én is téged, Zsókám!:-)))
      És igenis emlékezünk, az egy nagyon jó csapat( volt)!

      Törlés
  4. Ez már, több mint reménykeltő! :))

    VálaszTörlés
  5. PAPA! Miért nem jelenik meg az én képem, mondjuk nekem nem hiányzik, csak rend a lelke mindennek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lapom alján, feliratkoztál a webhelyre? Ha, nem akkor tedd meg ezt is jó?! :)

      Törlés
  6. Kérdés, kérdés hátán! Soha életemben nem voltam fent 23.37-ig,talán Szilvesztert kivéve - márpedig az előző hozzászólásomnál ez van időnek irva. Kérem szépen az órát átállitani, vagy megvárod vele most már az óra visszaállitást? Na azt még engedélyezem! (hihi, adj a tótnak szállást, kitur a házadból!):)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnézted már a Blogger lapod k? Ja, és a Google fiókod fotóját is nézd meg valamelyikkel ott lehet a bibi!

      Törlés
  7. Abbejony ám! :))
    ***Nézd meg a profil beállításodat, hátha letiltottál valamit a megjelenítésnél!
    ***Ha, egyszer egy blog beindul! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De megy itt a buzgalom technikailag is!:-) Zsóka igyekezz, tölts fele gy profil képet újra,
      mert szeretném látni!:-)

      Törlés
    2. Papa, meg kell hogy mondjam mennyire örülök, hogy nem kell azt a bugyuta ellenőrző kódot kisilabizálni és beírni, ha motyogni akarok itt nálad. Kiiktattad mint én!:-)))

      Törlés
    3. Ahogy mondod "Pipikém"! :)) Már kezdem a régi idők lengéjét érezni olykor! :)) Hű, de bosszant engem is mikor belépek valakihez, és ott kódolgatnom kell, majd ki guvad a szemünk tőle! Ezt, azt hiszem nem lehet letiltani, hanem csak a rendszerünkön kívülről jövőknek kell beírniuk... Te, hogy iktattad ki, hogy tanuljak én is valamit? :))

      Törlés
    4. Rendszeren belül jövőknek is kell a kódot beírni, ha komemntelni akarsz, ha csak nem iktatod ki ezt a csodát!Ezek szerint neked alapból így volt? Mázlista !!!
      Tehát, ha tudatosan akarok kiiktatni:

      - Tervezés ( blog jobb felső sarka)
      - Beállítások
      - Bejegyzés és megjegyzések
      - Szóellenőrzés megjelenítése: NEM!!!

      Törlés
    5. Az én koromban már a memóriám...:)) Aztán, még az is előfordulhatott, a rengeteg keverés közepette, hogy átállítottam! Még jó, hogy van ki emléxik a környezetemben! :)))

      Törlés
    6. Bocsika! Nem hagyott nyugodni kiderült balgaságom gondolata, és megnéztem a konkrét beállításomat... Na, mit tippelsz? .... a szóellenőrzés, "igen" -re van állítva! További kérdések? :)))

      Törlés
    7. Nincs, mert a technika mindig újabb kérdéseket tesz fel aztán!:-)
      Blogspotosoknál is szoktam szóellenőrzéssel babrálni, ezért tudom, hogy nem a kívülállóságon múlik semmi. Sokaknak elegük van, kímélik a náluk kommentelőket, és átállítják NEM-re ahogy leírtam.Én is megtettem!

      Törlés
    8. Elvileg, hiszek neked, de a gyakorlat rácáfol a felvetésedre. Ha, nálam nincs átállítva, akkor hogyan tudnál szóellenőrzés nélkül jönni hozzám? Nem is lenne életszerű, a rendszer tagjainak ha alapból ott lenne az akadály nekik! Persze, a rendszer alatt most itt én a blogra meghívottak és szerkesztésbe bevontakat értem ám! :) Nem tudom, észre vetted e, hogy szerkesztőként is felvettelek. Így, ha egy "meggondolatlan" pillanatodban egy szép kellem írásoddal szeretnél megajándékozni engem, valamilyen, akármilyen apropóból is , ím a lehetőség a Tiéd! :) Már, csak a kipróbálás kedvéért is, egyszer lécci, jó!? :))

      Törlés
  8. Amúgy meg Bazsika arca nagyon vidám az iskolában!:-)

    VálaszTörlés
  9. Még hallani sem akar, fül betapasztva!:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzelheted, egy ilyen kisgyereknek mekkora sokk lehetett, a több órás "moleszta". Neki, kb. 3 órás igénybevétel volt. Mi is úgy untuk már a sok süket dumát, hogy majd meggebedtünk tőle. sokan voltunk a templomban, és tikkasztó volt a fülledtség odabent! Mikor a felnőttek is kiszédelegnek közben, akkor mit várunk egy évnyitós elsőstől!? Égnek áll a hajam milyen feladatokat kapnak otthonra is. Bonyolult instrukciók, mikor a kisgyerek, se írni, se olvasni nem tud még! Jó lenne már, az életnek tanítani egy cseppet! Tudom, fejlődni kell, de ezek a módszerek, nem viszik előre az ügyet... Ezt, te tudod a legjobban! :)

      Törlés
    2. Még politikai beszédek is voltak! :(((

      Törlés
  10. Volt ott diktatúrázás meg minden, jelenlegi potentároaink szájából.. Persze ezek nem a gyerekeknek szóltak, hanem a szülőknek! Őrület!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig politikát amúgy tilos bevinni az iskolákba!

      Törlés
  11. Ez nem is az iskolában volt, hanem az évnyitó helyén a református templomban, Bazsi, egyházi iskolába lett felvéve, így kénytelen lesz az egyházzal jó viszonyba lenni! Van havonta 1 kötelező templomi részvételük is. Nem tudom, mit akarnak ezzel. Az egyháznak és az államnak szét kell válniuk, nem összeölelkezni! Mi lesz még itt!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...