Translate

2012. október 14., vasárnap

Az új dolgok kísértése

Ismerőseim, barátaim már jól tudják rólam, hogy nem tudok ellenállni az új dolgok kísértésének. Ha, egyszer meglátok egy új alkalmazási lehetőséget, m int egy kisgyerek, mikor új játékot pillant meg, elvarázsolódik, és attól kezdve nem tud ellenállni a csábításnak, amíg meg nem kapja, szerzi azt. Most is így voltam evvel a dologgal az e. Blogger Google + alkalmazás kiterjesztésével. Aztán, mindig utólag derül ki, hogy csak egy újabb, sarokba dobott játék lesz belőle egy idő után. De, mit ér az élet, az új dolgok varázsa nélkül. Még mindig a fán laknánk és ugatás szerű hangokkal illetnénk éjszakánként a Holdat....
 Gondoltam én balga. naiv lélek, ha egyszer itt a fiókból kikandikálva átlépek egy másik kiterjesztésre, onnan elérem a Big Papa fiókom eddigi köreinek tagjait is, simán, fél kézzel. De, nem így ám, mert mintha a idegen bolygón járnék, újból ki kell halásznom az ismerőseimet a homályosan dzsumbujos tenger habjaiból! Majd csak lesz ebből is énekes halott mondám... Akkor leszek csak igazán meglőve, ha csak a Google + ezen kiterjesztésében résztvevőket érem csak el! Na mindegy, akkor kapjunk bele! Ez lenne az új Gugli+ os izém sokadszorra. Némely barátom, már egyenesen frászt kap tőlem, mikor egy új alkalmazásba invitálom hozzám. Van, ki az állandóságot, változatlanságot tekinti szem előtt, és nagyon nehezen vág bele az új, kevésbé átlátható és helyenként az átmenet, a kísérleti stádium miatt, kissé zavaros dolgokba. Néha , kezdem azt hinni, hogy nem is a tartalomért, hanem az újdonságok izgalmáért ugrabugrálok én oly sokszor! :))
 Tökjó, nem!?

13 megjegyzés:

  1. o Követett emberek
    o Ügyfelek
    o VIP
    o Csapattagok
    o Barátaim-Ismerőseim (ezt én adtam hozzá)
    ... Na ilyen csoportot kínál fel a Weboldalként létrehozott "BigPapa Google+ oldala" nevű akármim!
    Már én is kezdek belekeveredni! :)))

    VálaszTörlés
  2. Na mondok, ha már lúd, akkor létrehozok egy 1. bejegyzést, az ominózusban is, de mit ád isten, az akkurátusan kimódolt beleböfögésemet, egy linkkel zártam volna le, és Elszállt a bejegyzés mint a tavaszi szél, és máig ezidáig nem találom sehol. Most, ravaszabb leszek, mert, csak egy párszavas erejéig kísértem az égieket, és azon kísérletezem, ha már ilyen helyre kedvem támadt az önsanyargatásra.

    VálaszTörlés
  3. Állj, vissza az egész, vagyis töke van a menyasszonynak! Mondom én hogy már teljesen bele Goole+ -osom, inkább bele dinkásodom már az egészbe! Mi a szarnak kell már ennyi ős korban 100 métert, tízen belül futni akarnom! Egy és ugyanazon dolog két oldaláról van szó, még Pannika is rájött volna egyből, csak én nem! Még ha ittam volna! :)) Vagyis, a Googli fiókom Bloggerjének sima Googli + osított (weblapszerűsített) oldala, ez az "új" oldal, amit én, nagy ityirifittyel elneveztem "BigPapa Google + oldalának" Szóval, és tettel, mehetek a levesbe már!

    VálaszTörlés
  4. Látod Te is kis kiváncsi kacsa vagy, és követtelek, mert olyan vagyok, mint Te, visz a kiváncsiság! Csak megtaláltalak, ugyan nem tudom még, hogy jó helyen vagyok-e, de majd elválik. Ezen kivül van másik blogod is? Csak azért kérdezem, hogy ne kóricáljak itt össze vissza. Egyenlőre ennek örülök, és kivánok jó blogolást, ha megosztod a tapasztalataidat, lehet én is belefogok. Puszillak a régi barátsággal: Zsóka

    VálaszTörlés
  5. Itt vagy és jó helyen vagy Zsókám, jobb helyen nem is lehetnél már! Mi is lenne velünk, ha nem hajtana a kíváncsiság bennünket, hiszen ez a mozgató rugója mindennek szinte! A jobb szélen menj végig, találsz korábbi blogokat, némelyiknek te is aktív szereplője valál egykoron a tanyám életébűl kifolyólagosan! :)) Itt vannak a Picasa web albumaim nyílt galéria címei, és a Saját Bloglista alatt más dolgok is...

    VálaszTörlés
  6. Majd kimaradt az elébb.... Mi az, hogy lehet? Tessék azonnal elkezdeni a dolgot! :))

    VálaszTörlés
  7. A Google +-hoz én aztán semmit... Volt egy halvány kísérletem összebarátkozni vele, de semmire sem mentünk egymással.

    VálaszTörlés
  8. Évikém! Én is csak ugatom a dolgot, de jó messziről! Arról eszmecseréztem eddig magammal, hogy mi-micsoda, meg meg hogy kéne! :)) Örülnék, ha azért próbálkoznál... Okos kislány vagy, meg aztán, többen, többre mennénk a témában. Aztán majd le is doktorálhatsz belőle! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglátjuk, nem vonz a téma!:-)

      Törlés
    2. De, ha majd vonzani fog, mert meglátod az erdőben a fákat is, ujjongani fogsz örömödben, és azt kiabálod hangosan az utcán hazafelé menet, "csak a Google +" -ot akarom!!! :)))

      Törlés
  9. Zsóka, ide beszúrom a profilképed linkjét, majd meglátjuk, mi látszik belőle!
    http://1.bp.blogspot.com/_oGskFbSkIrE/S7EH82WW9LI/AAAAAAAACgw/yvksS3zp6Uc/S220/KIV%C3%81G%C3%81S.jpg

    VálaszTörlés
  10. Amire számítottam is, ez a megjegyzés ablak, nem támogatja a HTML alapot, így csak szövegként jelenik meg a link! Azt hittem, nem stimmel valami a kép jellemzőnél, vagy formátumánál, de rendben van, tehát, máshol kell keresni a megjelenítési anomáliát, ami csak itt nálam jelentkezik... Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Papa a "követést" le ok-tam, van ahol megjelenik a képem, de nem mindenhol, majd eccccőr sikerül! Addig is szép napokat! Léci irjál, mert naponta 4x jövök, de sehol semmi! Mit csinálsz? Szüretnek vége, a téli készülődés még korai, füteni nem kell. Akkor?

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...