Translate

2012. december 9., vasárnap

Ismét Live Writerrel

 

Ismét elővettem a már rég használt Windows Live Writert. Ahogy, installáltam a writert, az összekötő fiókkal, egyből bejött ez az album, amit nem rég töltöttem fel a SkyDrive-ra. Úgy látom, vannak változások a korábbihoz képest, de még  az sem lehetetlen, hogy jócskán elfelejtettem a módit. Majd csak rájövök ismét a mókára! Mosolygó arc  Most, csak az alapvetést próbálom ki, 1 hivatkozás, 1kép, és  1videó beszórásán keresztül. Itt, tudom használni a helyesírás ellenőrzőt is, amit az Opera böngészőm nem tett lehetővé, és bizony becsúszhattak csúnya dolgok is akár!  Na, akkor lássuk a medvét…

 

Advent belépő  …Az előző blogger bejegyzésem URL-je …

Google+ album képének beszúrása, képcím alapján. Online albumot szerettem volna felvenni de,  mivel a SkyDrive fiókom albumjai többszintű könyvtárban vannak elhelyezve, így oda nem tudtam belépni, mert rögtön az alsó szintű albumot nézte volna képnek, de nem tudta mégsem. azért nem hiszem, hogy pusztán e miatt szétszedjem a fastruktúrát, hiszen úgy sokkal áttekinthetőbb az albumhálózatom.

Videó beszórása, a Youtube csatornám videóiból. De egyéb webhelyről, vagy a szg-ről is lehetséges.

Karácsonyi ének-2. 2010.12.22. Várda, Rk. kápolna.

Most ennyit a régi-új játékszeremről. Mosolygó arc

7 megjegyzés:

  1. Azért ez így nagyon fapados még. Felvette ide az online album kis, illetve néző képeit, de mindegyiknél oda lyukadunk ki...

    VálaszTörlés
  2. Annyi mindent tudsz, hogy követni sem bírlak!

    VálaszTörlés
  3. Látom, érted a csíziót! Okos női szóval úgy írsz, hogy hízzon a balga férfi nép mája DÍCSÉRETTŐL. Holott tudom, Tudsz Te sok mindent, a kellő oskolával és tapasztalattal a hátad megett! Köszi, azért a kedvedért, egy kicsit elhiszem! :))) Pusza.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Papa!

    Áldott, szép karácsonyt kívánok neked és az egész családnak, külön a csemetéknek!
    Puszi: Éva( Pipitér)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves Pipitérem, nálad már kívántam, de itt is megragadnám az alkalmat, BÉKÉS-BOLDOG KARÁCSONYT kívánok Neked, és azoknak is, akik közel álnak hozzád! Sok puszi: papa

      Törlés
  5. "Kihalt az utca, kihalt a város....", de azért én Boldog ÚJ évet kivánok az egész Családnak! PUSZI Mindenkinek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsókám, nagyon szépen köszönöm a kedves-jókívánságot, Nektek is minden jót, jó egészséget, és jobb boldogulást kívánok! Puszi neked is, örülök, hogy jöttél, tedd gyakrabban! :))) Igaz, én sem szagagtom itt az istrángot! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...